Állítsd be kezdőlapnak!
Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak
Gregor Bernadett és Koncz Gábor az Új Színházba tart
Egymást követték az Új Színház új vezetése ellen a tiltakozó megmozdulások, sztárszínészek, többek közt Gáspár Sándor és Pokorny Lia is bejelentette, elhagyja a társulatot. Most kiderült, olyan nevek igazolnak Dörner Györgyhöz, mint Gregor Bernadett vagy Koncz Gábor.

Gregor is igent mondott a felkérésre (Blikk)
Kapcsolódó cikkek
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Koncz Gábor, a Zenthe-díjas Gregor Bernadett, a komoly nemzetközi karriert befutó Bordán Irén és a Jászai Mari-díjas, Helyey László személyében már az első munkanapján neves színművészeket „igazolt" a teátrum új direktora. Kérdés, ki mi alapján döntött úgy, hogy elfogadja Dörner ajánlatát?
– A földindulás című darabban fogok játszani, hétfőn lesz az első olvasópróba – mondta a Blikk megkeresésére Koncz Gábor. – Hat főszerepet játszom más színházakban, nem anyagi okok miatt vállaltam a felkérést.
Pozsgai Zsolt filmrendezővel, az Új Színház művészeti vezetőjével három filmet is csináltam, nagyon szeretem őt. Dörnert pedig kitűnő színésznek tartom. Semmi kifogásom ellene. Miért ne csinálna jó színházat? Utálom, ha a művészetből politikát csinál bárki is. Tessék ebből kikapcsolni minden politikát.
Hasonló véleményen volt Gregor Bernadett is.
– Hivatalosan még nem kerestek meg, hogy melyik szerepet szánják nekem. De ha hívnak, akkor ezer örömmel megyek oda dolgozni – tette hozzá Gregor. – Színészként nem dolgom, hogy véleményezzem a történteket. Az a feladatom, hogy ha felkérnek, a legjobb tudásom szerint játsszak.
további cikkek
További cikkek
| M1 | 20:40 | Elővízió I. |
| RTL Klub | 20:45 | Barátok közt |
| TV2 | 20:10 | Jóban Rosszban |
| Viasat 3 | 20:30 | Két pasi - meg egy kicsi |








