Schilling Árpád: a politika nem vallás

Schilling Árpád: Az államapparátusnak elsősorban nem hitre, hanem szakértelemre van szüksége (NOL/Reviczky Zsolt)

Kapcsolódó cikkek

• Tarlós Bozsik Yvette-re bízza a Trafót
• Tarr Béla külföldi erősítéssel küzd a Vajna-rendszerrel (NOL)

(Népszabadság) - Máskor is lett volna lehetősége, hogy a függetlenek színházi szövetségében valamiféle posztot vállaljon. Mi történt most?

(Schilling Árpád) - Őszinte leszek: az Alternatív Színházak Szövetségével nem akartam kapcsolatba kerülni. A Krétakör Színház harcolt az alternativitás, az alternatív jelző ellen, még a színikritikusok által nekünk ítélt Legjobb alternatív előadás díját is visszautasítottuk 2002-ben.

A kőszínházakkal azonos szakmai színvonalat képviseltünk, ezért megalázónak éreztük a megkülönböztetést. Egységes struktúrában gondolkodtunk már akkor is, ezért nem értettünk egyet a kirekesztéssel. Mivel egyik színházszakmai érdekképviseleti szervezet sem volt túl aktív akkoriban, csak azzal foglalkoztunk, hogy a Krétakör Színház biztosan működjön, meglegyenek az anyagi forrásai.

A 2008-as váltásunk óta különböző szociális és pedagógiai projektekben vettem részt, és ez a társadalmi tevékenység alapvetően megváltoztatta a civil közösségekkel és az érdekképviselettel kapcsolatos álláspontomat. Az alulról, kis lépésekben építkező struktúrák állami megítélése korábban sem volt szívderítő, de amit az Orbán-kormány művel a társadalmi együttműködés terén, az katasztrofális.

Miközben elismerem, hogy rengeteg közhasznúságnak álcázott gazemberség zajlik az országban, mégis azt gondolom, hogy elkötelezett szakembereket nádpálcával okítani neveletlenség. Ugyanakkor ezek a felnőtt polgárokat megalázó gesztusok elősegíthetik a magunkért való hatékony kiállás, a professzionális érdekképviselet létrejöttét. Egy szervezetet az aktív tagsága tesz ellenállóvá. Ahogy egy társadalom is csak akkor élheti túl a kríziseit, ha sokfajta, proaktív közösség működik együtt benne.

- Mitől függetlenek a függetlenek?

- Jogilag arra utal ez a kifejezés, hogy a szervezet vezetőjét nem egy állami szerv nevezte ki, hanem azok, akik a szervezetet létrehozták. A függetlenség ebben az értelemben a civil autonómia szinonimája. A függetlenség átvitt értelemben az önállóság, a megvesztegethetetlenség, a felnőttség és a távolságtartás fogalmakkal rokonítható. A független elsősorban az ügyre tekint, az ügy iránt elkötelezett, az ügy érdekében köt kompromisszumot, vagy harcol az ügyért. Vagyis nem köti őt pártszimpátia, személyi elköteleződés, de adott esetben világszemlélet sem.

Ezeknek az elvárásoknak persze kevesen felelnek meg, épp azt szerettem volna jelezni, hogy a szellemi autonómia kérdésében mi, magyarok meglehetősen rosszul állunk. Sokkal több energiánk megy el arra, hogy a hovatartozásunkat bizonygassuk, mint arra, hogy a konkrét problémákat megoldjuk. Én azt várom el a mindenkori kormánytól, hogy a függetlenséget képviselje, vagyis igyekezzen élhető keretet biztosítani az állam minden polgára számára. Azt pedig nagyon sajnálom, hogy sokan összetévesztik a politikát a vallással. Az államapparátusnak elsősorban nem hitre, hanem szakértelemre van szüksége.

- Van politikai ambíciója?

- Kábé annyi, hogy szeretném, ha az emberek végre jól éreznék magukat ebben az országban. A kultúrával szeretnék foglalkozni.

- A módosított előadó-művészeti törvény megengedi, hogy az állam támogassa a függetleneket. Elképzelhető, hogy egyáltalán nem írnak ki pályázatot?

- A tarsolyban mindig ott lapul a gazdasági szükségszerűségre való hivatkozás: a „nincs pénz". A legnagyobb problémának azt látom, hogy még a nemzeti és kiemelt intézmények kijelölésének menete sem tisztázott. A normatív támogatás megítélésének kritériumai egyelőre meglehetősen homályosak.

Így nehéz dönteni arról, hogy hova is szeretne tartozni egy adott intézmény, illetve hova sorolják majd be őt a nem tudni kicsodák. Kifejezetten visszatetsző az eljárásnak az a mozzanata, hogy egy éppen regnáló intézményvezető, aki – ugye – nem tulajdonos, dönthet afelől, hogy a gondjaira bízott intézmény hova kerüljön az állami rendszerben. Szerintem a szakma nem jár el helyesen, ha olyan feladatokat vállal magára, amelyek hagyományosan hivatali funkciók. Újra csak azt a képet erősítjük a döntéshozókban, hogy nekik nem kell érteniük a kultúrához.

Nagy hiba, ha megint tíz-húsz évvel odébbtoljuk a kulturális szakemberek színrelépésének lehetőségét. Megint okosabbak akarnak lenni a művészek mindenkinél. Megint nem egyeztetünk, csak loholunk a pénzünk után. A pályázati rendszer kidolgozására egyszerűen nem marad idő. Egy rakás, egymástól teljesen eltérő felépítésű és missziójú szervezet fog beleesni ebbe a halmazba. Félő, hogy a pénzosztást itt sem a fenntarthatóságot szem előtt tartó szakértelem, hanem a pillanatnyi érdekek, a klientúraépítés, az uram-bátyám viszonyok fogják majd jellemezni. Egy kidolgozott pályázati rendszer csodálatos lenne. Ehhez azonban le kellene ülnünk egymással.

- Ez mennyire reális? Mostanában főleg politikai alapon osztanak posztokat.

- Korábban is előfordult, ne szépítsük a helyzetet. Én abban bízom, hogy az előadó-művészeti szakbizottságok tagjai fölismerik, a történelmi lehetőség egyben történelmi felelősség is. Ha nem egyeztetnek, akkor erre fogunk emlékezni ebből a korszakból.

- A függetleneknek mennyire lesz jó a Trafó élén történt változás?

- Azt majd eldöntik a függetlenek. Az én véleményem az, hogy nagy kár azért az innovációs központért, amelyet Szabó Gyuri létrehozott. Az a baj, hogy nem kulturális menedzserek kiérlelt koncepciói csaptak össze, hanem az alkotói hitelesség egyfajta intézményvezetői karakterrel. Azt mondják néhányan, hogy egyszínű volt a kultúra a Trafóban. Szerintem nem. Kívánom Yvette-nek és Csabának, hogy sikerre vigyék a koncepciójukat. Szabó Gyurinak és stábjának pedig azonnal megfelelő feladatot kell ajánlani. Úgy kell eljárni, mint Franciaországban. A Theatre de l'Odéon éléről eltakarított Olivier Py vigaszdíjként megkapta az Avignoni Fesztivál igazgatói posztját. Márta István pedig a Zsolnay negyed vezetését. Szabó Gyuri van akkora figura, mint a kollégái.