Üdvözöl az MSN Mai Nap
X

Állítsd be kezdőlapnak!

Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak

blikk
2012.02.18. 20:11 | Utolsó módosítás: 2012.03.02. 0:05
  

Gábor Zsazsa kívánsága: Budapesten temessenek el

A feleségem utolsó kívánsága, hogy szülővárosában, Budapesten helyezzék végső nyugalomra – nyilatkozta nemrég a Bild című német napilapnak Frederic von Anhalt herceg, aki az ügy érdekében felvette a kapcsolatot Gábor Zsazsa hazánkban élő mostohaöccsével. Legalábbis ezt mondta.


A nagybeteg Zsazsa halála után a családi sírba akar kerülni szeretett apja mellé (Northfoto)

A magyar származású hollywoodi exdíva kilencedik férje részleteket is elárult, miszerint a nagybeteg Zsazsa halála után a családi sírba akar kerülni szeretett apja mellé.

– Ha eljön az ideje, személyesen viszem Zsazsa földi maradványait Budapestre – ígérte a herceg.

– Velünk senki sem vette fel a kapcsolatot – mondta Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, aki október óta látja el a Kozma utcai zsidó temető működésének felügyeletét. – Hitéleti kérdést vet fel annak engedélyezhetősége, hogy a középső lányt el lehet-e temetni az apja sírjába, tekintettel arra, hogy az elhunyt második felesége, Zsazsa mostohaanyja is ott talált végső nyugalomra. Hasonló esetről sincs tudomásom, ezért nem is tartom valószínűnek.

A baleset, a kóma, az öngyilkossági kísérlet, az agyvérzés és a lábamputálás után Los Angeles-i otthonában élő  Zsazsa utolsó kívánságának teljesítését tovább nehezíti, hogy a Gábor-sír tábláján újabb névnek nincs hely.

– Az is kínos, hogy ezt a sírt legalább húsz éve nem gondozza senki – magyarázta a zsidótemető egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazottja. 

Címkék: Gábor Zsazsa
 
 

további cikkek

A komoly táncosmúlttal rendelkező Gigi most naphosszat a selyemszalagokon lóg, mert eltökélt szándéka, hogy profi levegőakrobata lesz (Blikk)

Légtornásznak állt VV Gigi

Már profiként használja a selyemszalagokat

Mindenki nagyon boldog (Blikk)

Nagypapa lett Vili bácsi

Megérkezett a színész első unokája

Megpróbáltak elbújni a fotósok elől (Northfoto)

Elbújt és sutyorgott Kutcher és Rumer Willis

Egyelőre nem tudni, van-e köztük valami

merleg

Mérleg

szeptember 23. — október 23.

szponzorált linkek