Állítsd be kezdőlapnak!
Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak
Kitiltották Varnus Xavért - politika áll a háttérben?
A szlovákiai katolikus egyház vezetése fűtésproblémára hivatkozva nem engedélyezte templomaiban Varnus Xavér koncertsorozatát. Az orgonavirtuóz szerint nacionalista politika áll „kitiltása" mögött.

Szerinte más állt a "fűtés" mögött (Blikk)
Kapcsolódó cikkek
(Blikk) Mikor kérték fel a koncertsorozatra?
– Tavaly novemberben a volt szlovák miniszterelnök-helyettes, Csáky Pál kért fel. Örömmel vállaltam, hogy Pozsony, Komárom és az Ipolyság legszebb templomaiban muzsikáljak. Tíz nappal a koncertek előtt 2000 jegy kelt el a három előadásra.
Milyen okkal fújták le a turnét?
– Kedd délelőtt hívta fel a katolikus érsekség a turné szlovák szervezőjét, hogy az egy hét múlva esedékes pozsonyi koncertet nem lehet megtartani, mert a dóm fűtése elromlott.
Fél óra múlva a következő telefon szerint már a komáromi Szent András-templom fűtése is meghibásodott, majd újabb óra múlva a harmadik szent helyen is kijavíthatatlan probléma keletkezett.
Végleg meghiúsul a határon túli turné?
– Délutánra új helyszínekkel megmentették a koncertsorozatot. Protestáns templomok sokasága ajánlotta fel: otthont ad Bach dallamainak velem együtt. Megtartjuk a koncerteket, az elsőt március 5 -én, a révkomáromi református templomban, a következőt Pozsonyban, a Szlovák Rádió hangversenytermében, az utolsót március 7-én Ipolyságon, a városháza dísztermében.
A Katolikus Egyházi elutasítása politikai ügy, amit a muzsika szerelmesei megoldottak.
további cikkek
További cikkek
| M1 | 21:00 | Eurovíziós Dalfesztivál 2012 |
| RTL Klub | 21:25 | A mentalista |
| TV2 | 21:20 | Most már elég! |
| Viasat 3 | 21:20 | Éden Hotel 2 |







