Állítsd be kezdőlapnak!
Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak
Nem énekelhetnek élőben a megások
Meglepő döntést hoztak a Megasztár készítői, a legjobb 24 versenyző párbaj adását ugyanis előre felveszik, amely azt jelenti, hogy az előző szériával szemben nem a nézők döntenek a döntőbe jutásról, hanem a zsűri.

Szűcs Ádám, megasztáros induló párbaja nem a nézők, hanem a zsűri szavazatain múlik majd (Blikk)
Kapcsolódó cikkek
– A Megasztár folyamatosan változik, a formátummal együtt a szabály is gyakran megújul. Az előző szériákban volt, hogy a nézők, volt hogy a zsűri döntött a legjobbakról. Idén visszakanyarodtunk ahhoz a megoldáshoz, hogy a zsűri választja ki azt a tizenkettő énekest, akik aztán az élő adásokban bizonyítják a tehetségüket – erősítette meg a Blikk információt Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.
Úgy tűnik, a produkció nem volt teljesen elégedett azzal, ahogy másfél éve a nézők szavaztak, ráadásul akkor a négytagú ítészcsapatot is sokkolta egy-két párbajeredmény, ezért is történhetett meg az, hogy éppen az az énekesnő, nevezetesen Tolvai Renáta nyerte meg a versenyt, akit a párbaj utáni kieséstől a zsűri mentett meg.
A legjobb 24-be jutott és azóta a tábort is megjárt versenyzők hamarosan Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás elé járulnak, akiknek dönteniük kell további sorsukról.
további cikkek
További cikkek
| M1 | 10:00 | Magyarország, szeretlek! |
| RTL Klub | 9:25 | Győzike |
| TV2 | 9:50 | TeleShop |
| Viasat 3 | 10:20 | Mr. Wonderful |








